Hanganyagok meghallgatása, letöltése

A hanganyagokat az igehelyekre kattintva lehet meghallgatni. A lejátszó felületén a jobb felső sarokban van lehetőség a hanganyag letöltésére.

2023. február 11., szombat

2023. 02. 05. Hetvened vasárnpja Igehirdető: Cserháti Sándor

Igehirdetési alapige:

Kol 3, 12-17. 


Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek. Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.


Oltár előtt felolvasott ige:

Jn 15. 9-17.